Lazac carpaccio

Eredetileg én is két halas étellel készültem a METRO Vevőakadémia kurzusára. Végül csak az egyiket sikerült elkészítenem. Tervként még lazac tatárnak indult, majd az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy carpaccio lesz belőle.

Hozzávalók - 2 személyre

20 dkg lazac filé,
2 ek. aprított snidling,
1 ek szójaszósz,
1 citrom leve,
1 ek. olívaolaj,
bors,
1 zöld alma (Granny smith),
1 lime leve és héja,
baszk paprika (piment espellete).

Leszedtem a lazac bőrét, harapófogóval eltávolítottam azt a pár szálkát, amit találtam. (Ezeket ujjal tökéletesen ki lehet tapintani.) Most nem volt nagyon éles késem, de megpróbáltam a lehető legvékonyabb szeletekre vágni. Ha nagyon vékonyra vágjuk, könnyen széteshet, az első két szelet után el lehet találni az optimális vastagságot (vékonyságot). Igyekeztem olyan gyorsan dolgozni, hogy az ujjamat még ne kaszaboljam szét, de a kezem melegétől ne váljon kezelhetetlenül csúszóssá a hal.

Összekevertem a szójaszószt, citromlevet és az olajat, ráöntöttem a lazacra, hozzáadtam a snidlinget, megszórtam frissen őrölt borssal. Az egészet jól összeforgattam, hogy a páclé mindenhol bevonja a halat. Ezt a részét pár órával tálalás előtt érdemes elkészíteni, hogy összeérjenek az ízek.

A zöldalmát apró kockákra vágtam, meglocsoltam fél lime levével. A zöldalma eleve kellemesen savanykás, a halpác is, a lime inkább fűszerként funkcionált, ám előfordulhat, hogy nem elég lédús, így elképzelhető, hogy az egészre szükség lesz. Hozzáadtam a lime lereszelt héját és jól megszórtam baszk paprikával. Végül tányérra rendeztem a lazac szeleteket és mellé halmoztam a zöldalmát.

A bejegyzés trackback címe:

https://gourmetstudio.blog.hu/api/trackback/id/tr473064682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jól néz ki! Mi az az carpaccio? És a baszk paprika?
@TrueY: Carpaccionak a hajszálvékonyra szeletelt nyers húst hívják.
Baszk paprika: Piment d'Espellette (vagy, ha már baszk, akkor Ezpeletako biperra), egy rendkívül illatos, édes őrölt paprika, ami érdekességképpen azért picit odacsíp. Az egyik kedvenc fűszerem.
@WÁ: Köszi! Ebből is látszik, hogy én inkább gourmand vagyok, mint gourmet :)

Viszont az erőset nem szeretem.
süti beállítások módosítása