Barackos tejespite levendulával

Barackos tejespite levendulával - kép: Krumpli Béla
kép: Krumpli Béla

Ez most egy olyan desszert volt, amit WÁ talált ki, én meg megcsináltam. Mondta, legyen barack és levendula, mondtam, oké. Mondta, legyen levendulás, barackos tejespite, mondtam, oké. Mondta, legyen mellé vajban megforgatott barack, mondtam, nem oké. Azóta már tudom, hogy az is csodás, bocs WÁ:)

Aki nem tud jóféle, ehető levendulát beszerezni, annak jó hír, hogy az Ázsiában már lehet kapni szárított ehető virágokat. Levendulát is.

Hozzávalók - 12 személyre

60 dkg kimagozott sárgabarack
3 dl tej
12,5 dkg liszt
6 dkg cukor
4 kicsi tojás
1 tk vaníliaeszencia
2 tk levendulavirág
kevés vaj a tepsi kikenéséhez.

Az öntethez:
6 db sárgabarack
3 tk porcukor.

A levendulát két tk cukorral kávédarálóban megdaráljuk. Összekeverjük a liszttel és a maradék cukorral. A tojásokat enyhén felverjük, beleöntjük a tejet és a vaníliaeszenciát, majd óvatosan összekeverjük a lisztes cukorral.

A tepsit kivajazzuk, a kisebb darabokra vágott barackokat beleszórjuk. Ráöntjük a tejes keveréket, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt megsütjük.

Az öntethez a kimagozott barackokat simára turmixoljuk, és belekeverjük a porcukrot.

A pitét felvágjuk, tetejét porcukrozzuk, és tört mandulával megszórt baracköntettel tálaljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://gourmetstudio.blog.hu/api/trackback/id/tr973100294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása