Parolához barna vajas zöldbabot, egy kis csomborral

kép: Krumpli Béla
kép: Krumpli Béla

Egész menüsort még soha nem állítottam össze ebben a sorrendben: adottak voltak a borok, és ezekhez kellett kitalálni ételeket. Sőt, egy kicsit szkeptikus voltam, hiszen persze, valamennyire "be lehet lőni", hogy milyen ízeket kíván meg egy-egy bor... De arról, hogy pontosan érezni lehet, hogy inkább zöldbab, mint spárga, erről azt gondoltam, hogy inkább bebeszéli magának az ember, mintsem érzi.

Nos, nem így van! Először a zöldspárga jutott eszünkbe, miután megkóstoltuk a Parolát, azután előkerült a zöldbab is. És hosszas oda-vissza kóstolás után mindenkinek egyértelművé vált, hogy az utóbbi nyert. Kis csomborral, vajjal megbolondítva, sonkamorzsával "színesítve".

A piacon már meg sem lepődnek, amikor nem kilóra vásárolok, hanem kiszámolom, hány darab zöldbabot kérek:)

Hozzávalók - személyenként:

10 szál zöldbab
1 dkg vaj
néhány csombor levélke

egy szál snidling
fél evőkanálnyi pirított sonkamorzsa.

A zöldbabot megtisztítjuk, megmossuk. Sós, fövő vízben hat-hét percig főzzük. (Fontos, hogy fövő vízbe tegyük, különben kemény marad.) Jeges vízben lehűtjük. Közben a vajat megolvasztjuk, és addig hagyjuk főni, míg apró, barna darabkák válnak ki belőle, és mogyoróillatú nem lesz. Azaz barna vajat készítünk. Beledobjuk a csomborleveleket. A sonkát apróra vágjuk, és ropogósra sütjük.

Tíz-tíz szál zöldbabot összekötünk egy snidlinggel, tányérra helyezzük. Lelocsoljuk a csomboros barna vajjal, mellé kanalazunk egy kis sonkát és azonnal tálaljuk.

Az előétel Losonci Bálint 2010-es évjáratú Parola borához készült.

A borvacsora története itt olvasható!

A bejegyzés trackback címe:

https://gourmetstudio.blog.hu/api/trackback/id/tr333026741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.