Paradicsom tortácska


kép: Krumpli Béla

Ha valaki azt feltételezi, hogy nem tudtam lekattanni tian rouge-ról, nem jár messze az igazságtól. A paprikát elhagytam, és a tésztakosárral új ruhát is kapott, így remek nyári előétel sült ki belőle.

Hozzávalók - 8 személyre

Tészta:
20 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
só,
kb. 2 ek hideg víz
vaj, a forma kikenéséhez

Töltelék:
6 db nagy, nem túl leves, édes paradicsom, vékony karikára vágva, lecsepegtetve
5 dkg reszelt parmezán, vagy más kemény sajt
2 ek zsemlemorzsa

Fűszerkeverék:
2 ek felaprított friss bazsalikom
1 ek felaprított friss kakukkfű
1 ek felaprított petrezselyem
vaksütéshez: pl száraz csicseriborsó, sütőpapír

Összegyúrjuk a lisztet, sót, a hideg felkockázott vajat és a vizet. Legalább fél órára műanyag fóliába csomagolva hűtőszekrénybe tesszük. Kilisztezett deszkán kb. 2-3 mm vékonyra nyújtjuk, tálkánk méretnének megfelelő formára és nagyságúra vágjuk. Kivajazott formába illesztjük, belenyomkodjuk, a széleknél lenyomkodjuk és villával megszurkáljuk az alját. Sütőpapírt teszünk a tésztára, úgy, hogy a szélénél is legyen papír, és amennyire lehet, megtömjük a borsóval, így a szélét is kitámasztja. 15 percig sütjük, majd kivesszük a sütőpapírt és a borsókat (vaksütéshez máskor is felhasználható) és további 10 percig sütjük.

A zsemlemorzsa és sajt keverékével vékonyan megszórjuk a tésztakosár alját, hogy a tésztát a paradicsom ne áztassa el. A paradicsomot elrendezzük rajta két sorban, közé szórjunk a fűszerkeverékből gazdagon. Majd tegyük vissza a sütőbe 10-15 percre.

Fokhagymát szándékosan nem tettem bele, mert nem pizza tortácskának szántam. Fogyasztható melegen is, de szerintem langyosan, vagy hidegen még jobb, pár csepp olívaolajjal pedig egyenesen mennyei.

A bejegyzés trackback címe:

https://gourmetstudio.blog.hu/api/trackback/id/tr322987781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.